Nem tagadhatjuk, hogy életünkben fontos szerepet játszanak az energiák, gondolok itt például a gravitációra, melynek létezését senki sem vonja kétségbe.

 

Talán ennek fényében már nem olyan nehéz elképzelni azt, hogy a bennünket körülvevő energiákat „láthatóvá” tudjuk tenni a tradicionális Feng Shui eszközeivel, amely módszert Repülő Csillag-nak nevezünk.

 

 

Ebből a szemszögből vizsgálva, talán már nem tűnik olyan nagy butaságnak, hogy a keleti kultúrát, miért tudjuk biztonsággal használni a nyugati világban, hiszen ugyan azon a Földön élünk, és nincs különbség az emberek között csupán azért, mert fajilag más csoportba tartoznak, ill. más földrészen nevelkedtek.

 

A gravitáció sem válogat…

 

A Feng Shui kínálta „eszközök” lehetőséget teremtenek számunkra, hogy a természettel harmóniában, összhangban éljük le életünket. Megmutatják, hogy milyen energiák találhatók lakásunkban, melyek formálnak, alakítanak bennünket.

 

Könnyebb elképzelni, ha úgy gondolunk erre, mint amikor bekerülünk egy társaságba. Van ahol pozitív, van ahol negatív hatások érnek bennünket, és ha sokáig tartózkodunk az egyik vagy a másik környezetben mi is hasonlóvá válunk.

 

Házunkat, lakásunkat, ill. ezek környezetét úgy alakíthatjuk ki, hogy kihasználjuk a ránk ható energiák előnyeit, és tompítjuk hátrányait, hiszen minden emberben meg van az igény arra, hogy prosperáló, egészséges életet teremtsen maga és szerettei számára.

 

Nehéz elképzelni egy racionálisan gondolkodó ember számára, hogy a házunkban, lakásunkban lévő energiák kihatnak úgy egészségünkre, mint gazdasági helyzetünkre.

A metafizika egy olyan része a tudománynak, amit közvetett eszközökkel lehet csak bizonyítani, de ez korántsem jelentheti azt, hogy nem létezik.

 

Ha elfogadjuk és alkalmazzuk a Feng Shui nyújtotta előnyöket, nagyobb esélyünk van a boldogabb, egészségesebb, sikeresebb, könnyebb életre, hiszen a Feng Shui a természet ajándéka, amit önzetlenül ad, csak tudni kell élni vele.

 

Bizonyára sokan ismerik azt a mondást, hogy "Aranykanállal a szájában született." - nos azt hiszem, hogy a Feng Shui alkalmazásával is ugyan ezt a hatást érhetjük el, mert sokkal előnyösebb kondíciókkal vehetjük fel a versenyt az akadályokkal,  életünk során.

 

 

 

 

Címkék: egészség ház természet energia gravitáció yin yang feng shui

A bejegyzés trackback címe:

https://fengshuitanacsok.blog.hu/api/trackback/id/tr582646217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szél-víz · http://valosagtura.blog.hu 2011.02.08. 13:17:23

Örülök, hogy végre frissül ez a blog is. Nagy szükség van felvilágosításra, az ősi hagyományok tisztázására, mert komoly segítséget jelenthetnek az élet kínálta lehetőségek közti tájékozódásban.
süti beállítások módosítása