Feng Shui - a természet ajándéka

 

Már a csapból is ez folyik - sóhajtunk, - amikor meghalljuk azt a két szót, hogy Feng Shui. Ennek ellenére, mégsem vagyunk tisztában azzal, hogy mit is jelent valójában. A nyugati embernek absztrakt gondolkodásra van szüksége ahhoz, hogy megértse a keleti filozófiát, annak mondanivalóját.

Tévesen hisszük, hogy a Feng Shui a lakberendezésről, étkezésről, öltözködésről, páros kacsákról, delfinekről, pénzérmékről, budhákról szól.  

A tradicionális Feng Shui az idő–tér harmonizálásával foglakozik, egy adott időben, épületben, annak szűkebb-tágabb környezetében, az ott élők életenergia-számának figyelembe vételével. 

A tradicionális Feng Shui tanácsadó, a Repülő Csillag térképet használja, az épület energiaáramlásának meghatározására. Ennek segítségével harmonizálja, hogy a benne élő családok minél egészségesebben és kiegyensúlyozottabban élhessék mindennapjaikat. Sokunk számára babonaságnak tűnik, de ha mélyebben belegondolunk, akkor a környezetünkben is tapasztalhatjuk, hogy vannak helyek, ahol jól érezzük magunkat, és vannak olyanok, ahol bizony nem. Ez az energiaáramlással magyarázható. 

Tudatosan helyezhetjük el ágyunkat, íróasztalunkat…..

 

 

   

Címkék: tanácsadás család ajándék természet tradicionális repülő csillag tér idő harmonizálás

A bejegyzés trackback címe:

https://fengshuitanacsok.blog.hu/api/trackback/id/tr932450234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása